Két szarvas is elpusztult a vérfagyasztó farkastámadás következtében Martonyi határában, aggódnak a helyiek.
A párszáz lelket számláló BAZ vármegyei falucska, Martonyi lakói semmi másról nem beszélnek, csak a farkastámadás a téma. A ragadozók Martonyi határában űzték a rudliban menekülő nemesvadakat. Azok még a temető kerítését is kidöntötték, hogy mentsék a bőrüket.
„A nyomokból ítélve a szarvasokból álló rudli nekiment a drótkerítésnek a támadás során, és körülbelül 20-25 betonoszlopot törtek el. Szerencsére a menekülési útvonaluk nem a sírhelyek felé vezetett, ezért nagyobb kár a jelek szerint nem keletkezett.”

Farkasok támadására figyelmeztetett a falu
„A támadást követően két szarvas elhullott: egyik a helyszínen, míg a másik egy magánlakás udvarára menekült, majd ott pusztult el” – olvasható Martonyi község hivatalos Facebook-oldalán, ahol sokkoló képeket is mutatnak a helyszínről. A falu vezetői felvették a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal. Hozzátették: úgy tűnik, a korábbi kerítés nem védi meg a területet a behatolástól, bár ilyen jellegű kár az elmúlt évtizedekben nem történt.
„A mi vadászterületünkön tegnap előtt estéről reggelre virradóra ezzel szembesültünk. Ott be is fejezték a műveletet az erdőben. Favágóktól kaptam a fotókat Bódvalenke-Hidvégardó között” – írta kommentben Vilmos.