Súlyos árat fizet a többek között a 300 millió forintos csalással vádolt sztárénekes, Fekete Dávid: hét évre börtön vár rá.
Fekete Dávidra hét év börtön vár, , valamint több mint 16 millió forintos vagyonelkobzásra, 2,1 milliós bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a Győri Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős. Mint ismert, az ügyészség szerint a Megasztárból ismert győri énekes 2017 közepe és 2021 márciusa között több sértettet is megkárosított. A vádirat szerint különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalást követett el. Az okozott kár több mint 300 millió forint.
Akár 15 évet börtönt is kaphatott volna
Fekete Dávid állítólag több károsulttal is egyezséget kötött. Ami enyhítő körülmény volt az ítélet kiszabásánál. De így is nagyon súlyos, annak ellenére, hogy akár 15 év börtönbüntetést is kaphatott volna – írta a Kisalföld.
A bíróság Fekete Dávidot 2,1 milliós bűnügyi költség megfizetésére kötelezte, valamint több mint 16 millió forintos vagyonelkobzást rendelt el. A Megasztár egykori énekese a büntetőeljárás ideje alatt elvált, új kapcsolatából azóta megszületett a harmadik gyermeke. Ami nyilván enyhítő körülményként szerepelt az ügy megítélése szempontjából.

