KÁRPÁTMEDENCE Bűnügy Felsóhajtott a kisváros, elfogták az erőszakos rablót
Bűnügy

Felsóhajtott a kisváros, elfogták az erőszakos rablót

rendőrök police.hu

Fellélegzett Ercsi, egy védtelen nőt megbecstelenített és kirabolt egy kegyetlen férfi, akit két hős kisrendőr rács mögé zárt.

Felsóhajtott Ercsi, két hős kisrendőr elfogta a védtelen nőt megbecstelenítő, kegyetlen rablót. A nő a rendőröknek elmondta, hogy az eset után a férfi elvette a 30 ezer forintját, majd két bankautomatához is elfuvaroztatta magát vele. Ott további 300 ezer forintot lopott el tőle.

Ercsi hőse lett a két kisrendőr

Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a nő leírásából azonosította B. Jánost. Akire másnap egy hajnali rajtatütés során lecsaptak.

„Az áldozat olyan sokkos állapotban volt, hogy miközben beszéltünk vele, rövid időszakokra elájult. Kék-zöld foltok voltak az arcán, és elmondása szerint testszerte voltak fájdalmai” – idézte fel a police.hu-nak a történteket a zászlós. Másnap hajnalban a két kisrendőr is részt vett a rajtaütésben. És milyen jól tették!

Helyi rendőrök fogták el a kegyetlen rablót

Észrevették, amint B. János az utca végén beugrott egy autóba, majd elmenekült. A két kisrendőr utánuk száguldott, elfogta a szatírt, akit a kommandósok földre vittek és bilincsbe vertek.

„16 éve szolgálok az Ercsi Rendőrőrs állományában, de ilyen súlyos bűncselekménnyel még nem volt dolgom” – magyarázta Vásári Dénes zászlós.

Mint mondta, a 24 éves támadó összeverte a védtelen nőt, megerőszakolta, majd a nővel elvitette magát két bankautomatához is. Ott arra kényszerítette, hogy vegyen ki a pénzét, és adja át neki.

B. Jánost szexuális erőszakkal, rablással, személyi szabadság megsértésével és kábítószer birtoklásával is gyanúsítják. Ugyanis a szemle során drogot találtak a rendőrök, amit hozzá lehetett kötni. Bár B. János tagadta a bűncselekmények elkövetését, a bíróság letartóztatta – írta a lap.

Exit mobile version