KÁRPÁTMEDENCE Sztárok Frei Tamás fityiszt mutatott az RTL-nek, nem tévézik újra
Sztárok

Frei Tamás fityiszt mutatott az RTL-nek, nem tévézik újra

Frei Tamás

A legendás riporter, Frei Tamás nemet mondott az RTL felkérésére, pedig tavaly többször is tárgyalt velük egy új műsor kapcsán.

Frei Tamás Pulitzer-díjas rádiós és televíziós riporter 18 évvel ezelőtt köszönt el a képernyőtől, most mégis nemet mondott az RTL felkérésére. Nem tér vissza a televíziózás világába. „Az elmúlt egy évben többször is egyeztettem az RTL-lel. Volt egy elképzelésük, amin elgondolkodtam, hosszan tárgyaltunk is róla, de végül nem találtuk meg a közös nevezőt, és én sem magamban azt a kíváncsiságot, ami ahhoz kellett volna, hogy úgy is elvállaljam, ahogy ők szerették volna” – nyilatkozta Frei Tamás a story.hu-nak.

A tévésből lett üzletember a lap érdeklődésére úgy fogalmazott, végül is csak egy jó ötlet hiányzik ahhoz, hogy újra műsort vezessen. Bevallása szerint azonban a tévézésre, reflektorfényre önmagában egyáltalán nem vágyik, csak a tevékenység érdekli. Nemrég Frei Tamás egyebek mellett arról is mesélt a lapnak, hogy szerinte rengeteget változott az elmúlt négy-öt évben.

Frei Tamás rájött, hol hibázott

Sokkal tudatosabb lett, és már inkább befelé figyel, míg korábban a cselekvésre és az eredményekre fókuszált. Nem fordított elég időt az elmélyülésre és az önfejlesztésre. Azt mondja, egy magánéleti, párkapcsolati fordulópont hozta el számára az említett szemléletváltást.

„Ezt nem szeretném részletezni, de a helyzet rendezése közben rengeteg kérdés merült fel bennem önmagammal kapcsolatban is. Hogy jelen vagyok-e egyáltalán a szeretteim életében, a saját életemben. Hogy hol hibáztam, ha hibáztam. Ezeket vetették a szememre, én pedig komolyan elgondolkodtam rajtuk. Úgy érzem, most minden eddiginél közelebb kerültem önmagamhoz. Hosszú és tanulságos belső utazás van mögöttem, és azóta is mindennap szánok időt magamra.”

Exit mobile version