Sokkolta az országot Horváth Éva vallomása: az RTL Reggeli műsorában elárulta, hogy válik két gyermekének édesapjától.
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában elárulta, hogy férjétől elválik, véget ért a kapcsolata két gyermeke édesapjával. Az egykori modell szerint a súlyos motorbaleset pecsételte meg a sorsukat. Horváth Éva minden különösebb felvezetés nélkül tette egyértelművé, hogy a súlyos motorbalesete nemcsak a testét és a lelkét, de a párkapcsolatát is romokba döntötte.
Horváth Éva a lelkét is gyógyítja Balin
„A párkapcsolatom nem működött jól. Ez a baleset el is határozta… Szerintem ez volt a vége” – mondta sejtelmesen Horváth Éva. Majd hozzátette, hogy a válási procedúra még zajlik. Ezért nem szeretne bővebben beszélni a részletekről. „De ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – zárta rövidre a témát.
A kapcsolatukról eddig is annyit lehetett tudni, amennyit Horváth Éva megosztott: két fiuk született, Alex és Kristóf, a család pedig az elmúlt években Balin rendezkedett be. A férj a hazai üzleti életben ismert, tudatosan maradt a háttérben, egyfajta szellemként létezett a nyilvánosság számára. Mint az tudott, Horváth Éva Balin súlyos motorbalesetet szenvedett. Onnan hazatérve hosszú hónapokig kórházban feküdt, többször műtötték, most Balin lábadozik. Közben egy helyi spirituális gyógyító segítségével dolgozza fel a traumát – írta a sassy.hu.


