KÁRPÁTMEDENCE Aktuális Kilőtt az intenzív osztályon ápolt influenzások száma
Aktuális

Kilőtt az intenzív osztályon ápolt influenzások száma

A legfrissebb adatok szerint az influenzás betegek közül többen szorultak intenzív ellátásra, mint egy hete.

Nőtt az intenzív osztályon kezelt influenzás betegek száma. Ugyanakkor a gyermekorvos szerint idén a fiatalok, a bölcsődések és a óvodások vannak leginkább kitéve a járványnak. A betegség nem kíméli a legkisebbeket. Napokig tartó magas láz, a levertség a tünetek. És a hosszan elhúzódó panaszok sok családban teszik próbára a mindennapokat.

Ráadásul az elmúlt évekkel ellentétben most nem csupán a gyerekek érintettek. Ugyanis a fiatal szülők is nagy arányban betegedtek meg. A legfrissebb adatok szerint ugyanis többen szorultak intenzív ellátásra, mint egy héttel korábban. A mostani járványhelyzet február elejéig úgy alakult, mint tavaly. Akkor is az ötödik, hatodik héten megállt a megbetegedések emelkedése.

Csökkent az influenzások száma

Majd enyhe növekedésnek indult – tájékoztatta az Indexet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Idén annyiban más a helyzet, hogy a hetedik héten csökkenés történt az esetszámokban. Az NNGYK legfrissebb adatai szerint február 9–-15. között 66 800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Míg 262 300-an akut légúti fertőzéses tünetekkel. Mindkét adat enyhe visszaesést jelez a korábbi hetekhez képest.

A múlt héten 201 beteget vettek fel kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt. Közülük 31-en részesültek intenzív ellátásban. Ami kilenccel több, mint az előző héten volt. A súlyos, szövődményekkel járó megbetegedések kockázata elsősorban az időskorúakat, a krónikus alapbetegségben szenvedőket érinti. „Öten dolgozunk a rendelőben, több ezer gyerek ellátása folyik nálunk, ezáltal nagyobb rálátásunk van a területre” – nyilatkozta a lapnak Póta György, csepeli házi gyermekorvos.

Támad a rotaszerű vírus

„Ez alapján azt tudom mondani, hogy az influenzaszerű megbetegedések közé bekeveredtek a felső légúti hurutos fertőzések. Ráadásul ezek száma emelkedik. Emellett pedig továbbra is jelen vannak a rotaszerű, lázzal, hasfájással, hányással és hasmenéssel járó vírusok. Az összkép tehát nem jó, továbbra is sok beteg gyerek van”.

„Negyven éve dolgozom ebben a szakmában, sok ilyet láttam már, számomra nem döbbenetes, de tény, hogy az elmúlt években enyhébbek voltak a járványok. A Covid-időszak alatt kevesebb természetes átfertőződés történt.”

A szülő is elkapja az influenzát

„Ezért több olyan gyermek volt, aki még nem találkozott bizonyos légúti vírusokkal, ami a korlátozások feloldása után nagyobb esetszámhoz vezetett. A mostani erősebb vírustörzs visszahozza a klasszikus ronda tüneteket: 3–4 nap masszív, 39–40 fokos láz, nagyon rossz közérzet, fejfájás, hányinger.”

„Ráadásul idén sok szülő is elkapja. Nem emlékszem rá, hogy az elmúlt tíz évben ilyen durva tüneteket okozott volna az influenza. A gyermekorvos jó hírrel is szolgált.

„… kijelenthető, hogy a járvány csúcspontján túljutottunk, és várhatóan a lecsengő szakasz következik. A járványhelyzet immár két és fél, három hónapja tart. A folyamat alakulását ugyanakkor az időjárási viszonyok is befolyásolhatják: tartósan ködös, nyirkos idő esetén a járvány elhúzódhat. Míg egy hirtelen felmelegedés, tavaszias idő beköszöntével a lecsengés gyorsabb lehet” –mondta Póta György.

Exit mobile version