Kozso képtelen túllépni azon, hogy mohó végrehajtók rakodómunkásokkal törtek rá, és elvittek magukkal mindent, ami mozdítható volt.
Még Kozso fellépőruháit is elvitték a véghajtók, akik édesapja korábbi adóssága miatt szállták meg a család házát. Az énekes a Blikknek azt mondta, hogy a végrehajtók 87 éves édesapja közösköltség-tartozása miatt „törtek rájuk”, „feszítővassal estek neki a garázsajtónak, majd vittek mindent, ami mozdítható”. Az akcióval állítólag még nem is végeztek, bár eddig is begyűjtöttek rengeteg ingóságok, hamarosan visszatérnek egy újabb fordulóra.
Kozsó azt mesélte az újságnak, hogy a végrehajtók rendőrségi kísérettel érkeztek, rakodómunkásokat is hoztak magukkal, és azonnal nekiestek mindkét házrésznek. Az édesapa holmijain kívül Kozsó „értékeit” is vitték.
„Most majd bíróságon harcolok az Ámokfutó klipekben használt fellépőruháimért? Amelyek jó húszévesek… milyen számlával igazolom, hogy az enyémek? Borzasztó ez az egész – fakadt ki az énekes. Aki azt állította, hogy az elmaradt befizetéseket már a végrehajtás előtt rendezték.
Kozso elmondása szerint az édesapja nevén volt egy Budapest belvárosi üzlethelyiség, ahol az azt menedzselő üzletvezető nem fizette be közös költségét. A tartozásból hivatalos ügy lett. Kozsó szerint amikor kifizettek minden elmaradást, azt hitték, megoldódott az ügy. Majd váratlanul értesítést kaptak, hogy az üzlethelyiséget is elárverezik.