KÁRPÁTMEDENCE Sztárok Meghalt az TV2 sztárja a Gran Canaria szigetén
Sztárok

Meghalt az TV2 sztárja a Gran Canaria szigetén

Lovas Annabella

A TV2 A Nagy Ő című műsorának szereplője, Lovas Annabella holttestét egy év után sikerült csak beazonosítani.

Lovas Annabella nevét 2021-ben ismerte meg az ország a TV2 A Nagy Ő című műsorában, holttestét Gran Canaria szigetén egy év után sikerült beazonosítani. A tragikus sorsú lány csak 32 éves volt. Annabella eltűnését 2025. február 23-án jelentették be. Holttestét a hatóságok most azonosították a fogászati adatok segítségével. A fiatal nő utolsó megszólalásában a daganatos betegségéről beszélt.

Mint ismert, Lovas Annabella félmeztelen holttestére még tavaly március 6-án bukkantak rá a Berriel-szurdokban. A rendőrségi vizsgálatok szerint a hatóságok kizárták az idegenkezűséget és a bűncselekmény lehetőségét. Egyelőre a hatóságok nem biztosak a halál pontos okában.

Lovas Annabella rákbetegséggel küzdött

Annabella a mellrákkal küzdött. Egy neve elhallgatását kérő ismerőse korábban ezt mondta a Blikknek: „Szegényt nagyon megviselte, amikor kiderült, hogy beteg. Összeomlott a hírtől. A szerettei próbálták őt támogatni, biztatni, segíteni, de elég borúsan látta a jövőt. Ráadásul egy fájdalmas szakítás terhe is nyomta a vállát.

„Nem elég, hogy kiderült, beteg, mindeközben a párkapcsolata is viharos volt. Éppen amikor nyugalomra és egy szerető, támogató társra lett volna szüksége… Ez is nagyon megviselte őt. Szerette a párját, de szenvedett is miatta– magyarázta egy másik ismerőse.

Lovas Annabella utolsó TikTok bejegyzése alkalmával ezt írta: „Persze nem múlnak el nyomtalanul a rákos kezelés okozta nyomok, viszont sikeresen feldolgoztam mindent, és úgy érzem, hogy ez az egész csak megerősített engem”.

Exit mobile version