Kőszeg a legszebb magyar kisváros, megmérgezte egy ausztriai kőbánya, rákkeltő azbeszttörmeléket vitt az útjaira.
Rákkeltő azbeszttörmelék került Kőszeg útjaira, a szállító ausztriai kőbánya megmérgezte a kisvárost. Ami a töröknek nem sikerült – az osztrákoknak igen. Emiatt Kőszeg 46 utcáján csak 10 kilométeres sebességgel haladhatnak a gépjárművek. Ráadásul tíz parkolót zártak le elővigyázatosságból – közölte a település polgármestere a lakossággal a város honlapján. Bozsok és Szombathely után Kőszeg is elesett…
Básthy Béla (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint az önkormányzat kigyűjtötte és átadta a Vas Vármegyei Kormányhivatalnak azoknak az utcáknak, parkolóknak és területeknek a listáját, ahol az elmúlt években osztrák bányákból származó, vélhetőleg azbesztet tartalmazó kőzúzalékot használtak parkoló- és útépítés, illetve karbantartás céljából.
„A Vas Vármegyei Kormányhivatal az azbesztszennyezettség vizsgálatának idejére határozatban tiltotta meg az érintett parkolók használatát. A listán szereplő utcákon pedig10 kilométeres sebességkorlátozás bevezetését rendelte el, illetve a feltételezett szennyezett területek folyamatos nedvesítését írta elő” – olvasható a közleményben. Az önkormányzat megbízásából a minták azbeszttartalmát akkreditált laboratóriumban vizsgálják meg, amely a beérkezett jelzéseket továbbítja a kormánynak – idézte a Propeller.

