Megműtötték a székesfehérvári kollégium ötödik emeleti ablakából kizuhant diákot, aki az épülethez tartozó fedett folyosó tetejére esett.
A baleset késő éjjel történt, a diák egy székesfehérvári kollégium ötödik emeleti ablakából zuhant le. Társai azonnal riasztották a mentőket. Előbb a tűzoltók folyosó tetejéről hordágyon leemelték a sérültet, a mentők kórházba szállították. A baleset nem sokkal éjfél után történt. Az intézmény informatikát tanuló diákja eddig tisztázatlan okokból kiesett az ötödik emeleti ablakból – írja az index.hu.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az esettel kapcsolatban közölte, hogy a fiatalember a mentők kiérkezésekor eszméleténél volt, fejsérülést szenvedett, valamint belső sérülések gyanúja is felmerült. Az elsőként odasiető diákok elmondása szerint a társuk közvetlenül a zuhanás után még beszélt, és panaszkodott, hogy fázik. Azt mondták, a fiú az utóbbi időben egyáltalán nem tűnt szomorúnak se depressziósnak.
Az esetre hétfő reggel Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter is reagált. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a tragikus eset rávilágít a rendszerszintű problémára. Miszerint sok gyermek és fiatal marad magára súlyos mentális terhekkel a mindennapokban. Kiemelte, hogy a jövőben a korábbi intézményközpontú megközelítés helyett sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fiatalok mentális egészségére és a támogató háttér biztosítására.