Bochkor Gábor éppen hogy csak leszokott a legkárosabb szenvedélyéről, máris csöbörből vödörbe került.
Bochkor Gábor erős dohányos volt, nemrég leszokott a cigiről, erre csöbörből vödörbe került. Pedig Bocsi jól döntött, hogy végleg leszokik a füstölgésről. Tavaly novemberben már az elektromos cigarettáról is lemondott. A Bors értesülése szerint azonban emiatt keserves árat kell fizetnie. A rádiósnak ugyanis a dohányzás elhagyásával nagyon megnőtt az étvágya, és ez már a mérlegen is látszik.
„Most, hogy nem dohányzom, elektromost sem, valamilyen pótcselekvés kell. És az a baj, hogy eszem. És én úgy érzem, hogy ráhíztam erre az időszakra. A karácsony, a szilveszter egy szörnyű korszak volt. Én már tényleg úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni.” – árulta el Bochkor Gábor a #Bochkor hétvégi adásában. Ezután még azt is hozzátette: amikor megnézte magát a tükörben, a francia színész, Gerald Depardieau jutott az eszébe. Na nem a korai, hanem a késői.
A leszokása okait egyébként korábban a Retró Rádió reggeli adásában részletezte Bochkor Gábor. Mint mondta, ennek főként kényelmi okai voltak, mivel manapság sehol sem lehet rágyújtani, és már kényelmetlenné vált számára, hogy mindig ki kellett mennie oda, ahol füstölhet.

