Letartóztatásba kerülhet az a magyar ügyész, akit őrizetbe vett és hivatali visszaéléssel gyanúsít a Központi Nyomozó Főügyészség.
Elrendelték egy főügyészségi ügyész őrizetbe vételét hivatali visszaélés gyanúja miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat az ügyben. Az érintettet gyanúsítottként hallgatják ki. A rejtélyes bűnügy kapcsán a hatóság nem árult el további részleteket.
Az őrizetbe vett férfi nem egy kis mezei ügyész, aki tyúkperekben képviseli a vádat. Vélhetően titkos adatgyűjtés, lehallgatás előzte meg a döntést. Majd annak eredményeként a saját kollégái mentek érte az irodájába és vitték el a kihallgatásra. Az ügyész elszámoltatása folyamatban van.
Nem zárják össze köztörvényessel az ügyészt
Ha rendőr, ügyész, bíró vagy más hatósági személy esetében rendelik el az őrizetbe vételt vagy a letartóztatást, speciális szabályok vonatkoznak a végrehajtásra. A hatóság mindig ügyel arra, hogy akár a jelen ügyész esetében is ne kerülhessen olyan zárkába, ahol köztörvényes bűnözőket őriznek.
Ugyanis előfordulhat az a fatális helyzet, hogy a rendőr vagy ügyész azzal a bűnözővel kerül közös zárkába, akit korábban ő fogott el. Vagy éppen ő képviselte vele szemben a vádat. Ez pedig nyilván a bosszúhoz vezetne, amit senki nem akarhat.
Az ügyész a közérdek védelmezője
Az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként mint közvádló az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője. Az ügyészség üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben. Valamint elősegíti a jogellenes cselekmények megelőzését. Jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a közvádat a bírósági eljárásban. De felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett. A közérdek védelmezőjeként pedig az Alaptörvény vagy törvény által meghatározott további feladat- és hatásköröket gyakorol.

