KÁRPÁTMEDENCE Magyarország Sulyok Tamás 387 millióért utazgatott két év alatt
Magyarország

Sulyok Tamás 387 millióért utazgatott két év alatt

Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök külföldi kiruccanásai 387 millió forintjába került a magyar adófizetőknek.

Sulyok Tamás mióta köztársasági elnök lett, 33 alkalommal utazott külföldre. Ami az adófizetők 387 millió forintjába került – tudta meg a HVG. Az információt a külügyi tárca adta ki, mert Sulyok a Sándor-palota állambiztonsági érdekére hivatkozva megtagadta a választ.

Mint kiderült, Sulyok legdrágább kiruccanása a 2024-es párizsi olimpiára tett látogatása volt. Amelyre még elődje, Novák Katalin foglalta le a vélhetően lehető legdrágább szállást. Több mint 228 millió forintért 15 szobát kaptak 18 éjszakára, amelyből Sulyokék három éjszakát használtak el. A látogatás így 231,6 millió forintba került összesen a külügynek.

Sulyok utazgatása túl sokba került a magyaroknak

Tisztán Sulyokhoz köthető legdrágább utazás egy kilencnapos Japán túra volt, ami 39 millió forint ment el. Ugyanakkor a legolcsóbb útja egy tavaly novemberi egynapos horvátországi látogatása volt. Ami nem járt költségekkel a külügyi tárca számára. Ugyanis a benzinköltséget a Sándor-palota fizette, a külügyi kimutatás csak repülőjegyeket és a „kormányváró” tételeket tartalmazta a lap szerint.

Sulyok Tamás egyébként a mai nap reggeléig nem írta alá azt a hétfőn elfogadott alaptörvény-módosítást, amely megszüntetné az ő mandátumát. Pedig erre a jogszabály 5 napot biztosít, ami szombaton lejár.

90 nap a szcientológusok közt - Klenk-Sipos Rita és Szilvási Endre könyve
Exit mobile version