Terror Decs faluban: egy agresszív gólya támadja és sorra megrongálja a Hársfa utcában parkoló autókat, a helyiek tehetetlenek.
Terror a Tolna vármegyei Decs faluban: tehetetlenek a lakók, egy gólya a Hársfa utcában parkoló autókat megtámadja, a csőrével megrongálja. A madár állítólag eddig legkevesebb nyolc járműben tett kárt. A helyiek szerint a gólya nem ismeretlen: évek óta minden tavasszal visszatér, és az utca elején lévő fészekben költ, a jellemzően később érkező párjával együtt. Az idei szezonban azonban megváltozott a viselkedése, ugyanis a célpontjaivá váltak az utcán parkoló autók.
Egy ott élő férfi elmondta a TEOL-nak, hogy egy este furcsa zajokra figyeltek fel: „Nagyjából fél tizenegy körül hangos, fémes kopácsolást hallottunk. Kimentem megnézni, és teljesen megdöbbentem: a gólya a szomszéd autóját ütötte a csőrével.” A férfi próbálta elzavarni a madarat, de az újra és újra visszatért. Hozzányúlni nem mert, mert a gólya fokozottan védett faj. Egy másik nyilatkozó lakos szerint a gólya már több autót is megrongált. Egy ismerőse járműve is áldozatul esett, de a saját fedett beállójában és a lánya autójában is keletkeztek károk.
Már 10 milliós kárt okozott a gólya
A lakók becslése szerint eddig nyolc-kilenc autó sérült meg, és volt olyan jármű, amelynek akár tizenkét elemén is karcolások keletkeztek. A károk összértéke megközelíti a tízmillió forintot. A jelenség hátteréről szakértőt is megkérdeztek. Hága Krisztián, a Regulus Védett Vad- és Madármentő Alapítvány vezetője szerint bár ritka, de nem példa nélküli az ilyen viselkedés.
„Jellemzően a hím gólyák reagálnak így a költési időszakban, amikor védik a territóriumukat. A fényes, különösen sötét színű autókban a tükörképüket látják, és riválisként érzékelik” – magyarázta a lapnak.
Tilos a gólyát elüldözni, bántani
A szakember szerint a károk megelőzése érdekében érdemes letakarni az autókat, illetve színes, fényvisszaverő szalagokkal próbálkozni, amelyek elriaszthatják a madarat. Úgy véli, még 2–3 hétig tarthat ez az időszak, után a gólya a tojás őrzésére koncentrál. Hangsúlyozta ugyanakkor: a fokozottan védett státusz miatt az állat eltávolítása tilos.

