Többezren – köztük a bűnvadászok is – ellátogattak a hatvani vásárba, hogy szórakozás közben hazai őstermelők standjainál vásároljanak portékát.
Egész nap hömpölygött a több ezres tömeg a hatvani vásárban. A látogatók hosszan időztek a hazai őstermelők, kézművesek iparművészek standjai előtt , hogy portékát vásároljanak. A „Kövesd a Csodaszarvast!” országos rendezvénysorozat Heves vármegyei állomására több ezren mentek el.

Slambuc rotyogott bográcsban
Az egész napos program reggeltől estig tartott. Volt itt minden: harcművészeti bemutató, történelmi előadás, tárogató-műsor Vesztergám Miklóssal, a Hagyományőrző Kelevézek zenés műsora, beszélgetés mezőgazdaságról, állatvédelemről.
Már a vásár bejáratánál egy terebélyes játszótér fogadta a családokat. Húsvéti tojásokat kellett átjuttatni krikett ütővel a nyúl alakú kapukból álló akadálypályán. Odébb gyerekek sikongattak lovaglás és tekézés közben.A kisebbek kedvence a fűzfakosaras körhinta volt. Amelynek megmozdítása igencsak igénybe vette a szülők fizikai erejét is. Még a vásár túlsó sarkában is érezni lehetett a fahéjas kürtőskalács csalogató illatát.
A sarokban slambuc rotyogott bográcsban. A húsok, tejtermékek, sütemények, mézek mellett olyan különleges ételek is ránk köszöntek, mint a mézbor, fenyőrügy szirup vagy szarvasgombás készítmények.
Nem csak egy vásár volt ez Hatvanban
Amire Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke megjelent a vásárban, dugig telt a tér a színpad előtt. Miközben a programjukról beszélt, megemlítette, hogy ez a rendezvény nem csupán egy vásár. Több annál, a független, önellátó magyar gazdaság építésének fontos lépése.
Később Dócs Dávid alelnök, az Országgyűlés jegyzője a helyiekkel az őket érintő problémákat vitatta meg. Kiderült, hogy a mindennapi emberek számára a legfontosabb a biztonság, a tisztességes megélhetés és az állatvédelem. De Bartal András, a Bűnvadászok vezetője sem unatkozott. Kisbusza mellett körberajongták a hatvani emberek és a környékbeliek. Miközben gratuláltak a munkájukhoz, közös fotók is készültek.