A Pest vármegyei Rád faluban otthonuk medencéjébe esett a kétéves Veronika, akit egy órán át élesztették újra a mentők.
Rád faluban még mindig hitetlenkedve beszélnek Veronika csodálatos gyógyulásáról, akit a medence vizébe esett és a mentők egy órán át újraélesztettek. A kislány az udvarukon csak a csigát akarta megnézni. Azonban a medencébe pottyant, amiben fél méter víz volt. Az édesanyának csak az tűnt fel, hogy nem hallja Veronikát – számolt be az esetről az RTL Híradója.
Mint kiderült, az eset tavaly novemberben történt, amikor a két és fél éves Veronika pár percre egyedül maradt kinn az udvaron. Az édesanyja csak arra jött ki, hogy nem hallja a kislány hangját. Aztán meglátta, hogy a vízben fekszik. Azonnal riasztotta a szomszéd a mentőket, akik egy órán át élesztették újra az udvaron a kislányt. Végül sikerült.
Miután a gyereket kórházba szállították, az intenzív osztályon ismét újra kellett éleszteni. Ezt követően hetekig kezelték a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben. Ahol orvosi csodának tartják, hogy életben maradt. Azonban a kislány jól van, semmilyen szövődménye nem maradt.

