Kitört az óvodaháború Barcikán, ahol édesanyák kaptak hajba, hárman verték a negyediket, végül a rendőrség vetett véget a botránynak.
Óvodaháború szemtanúi voltak a kicsik Barcikán, édesanyák verekedtek össze, pontosabban hárman verték a negyediket, amíg meg nem jelent a rendőrség. Az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a harcias trió ellen a Kazincbarcikai Járási Ügyészség. Kiderült, két kisgyermek összekapott egymással, az előbbi édesanyja és két rokona bosszút állt a másik kicsi anyukáján.
A gyerekek vitája miatt verekedtek az anyukák
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlottak anya, lánya és meny rokoni kapcsolatban állnak. Az egyikük kisgyermeke az egyik borsodi településen lévő óvodába jár, ahol konfliktusba került egy másik gyermekkel. Tavaly április végén a három nő megjelent az óvodában. Egyikük felelősségre vonta a másik gyermek édesanyját, majd összeszólalkoztak. Az asszony két társa beavatkozott a szóváltásba. Valamennyien trágár módon szidalmazták a riadt édesanyát, majd rátámadtak.
Vádat emeltek a verekedő anyukák ellen
Tenyérrel ütötték, megrúgták, és hajánál fogva rángatták az anyukát. A bántalmazást az óvoda épületén kívül az udvaron is folytatták a védekezni próbáló édesanyával szemben. Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és a verésről telefonon értesítette a rendőrséget. Végül a Kazincbarcikai Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a harcias trió ellen. Velük szemben az ügyészség közérdekű munka büntetését kérte – írta a 24.

