Szolnoki Péter, a Bon-Bon tragikus sorsú zenésze búcsúztatása Biatorbágyon július 27-én, délután 15.00 órakor kezdődik.
Szolnoki Péter búcsúztatása jövő hétfőn, délután 3 órakor kezdődik a biatorbágyi katolikus temetőben – adta hírül a Bon-Bon zenekar Facebook-bejegyzésében. „Kérjük mindazokat, akik szerették Petit, tisztelték a tehetségét, és akiket megérintett a hangja, hogy kísérjék el őt utolsó útjára egy szál fehér virágot magukkal hozva” – írták a posztban. Mint ismert, az énekest súlyos betegség győzte le, életének 57. évében halt meg.
Szolnoki Péter több zenekart is megjárt
Szolnoki Péter 1970-ben született Debrecenben. Már gyermekkora óta foglalkoztatta a zene világa. A fuvola mellett az éneklésbe, valamint a basszusgitározásba is belekóstolhatott, így a klasszikus zene helyett egyre inkább a könnyűzene felé vette az irányt. Több iskolát, valamint zenekart – köztük a Police Big Bandet – is megjárta, majd találkozott Török Tamással, akivel 1995-ben megalapították a Bon-Bon formációt.
Mindeközben a magyar könnyűzenei élet egyik ismert előadójává vált. A Bon-Bon pedig hamar népszerű együttessé nőtte ki magát, és olyan, máig közönségkedvenc dalokkal rukkoltak elő, mint a Valami Amerika, a Holnaptól vagy éppen a Köszönöm, hogy vagy nekem. Megannyi rajzfilmben Szolnoki Péter énekelte a főcím- vagy betétdalt, de szinkronszerepeket is vállalt. Emellett dalszerzőként és hangszerelőként is dolgozott. Szólóelőadóként is jelentkezett, Follow Me című önálló lemeze 2014-ben jelent meg.
Kitüntetésekkel ismerték el a tehetségét
Munkásságát 2004-ben Artisjus-díjjal ismerték el, 2026-ban pedig Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott.
A Bon-Bon még június közepén jelentette be, hogy betegség miatt kórházban kezelik Szolnoki Pétert. Akkor leszögezték, hogy a legjobb kezekben van, ám nem árultak el további részleteket. Az énekes Török Tamással együtt még 2025 októberében adott interjút az Indexnek, amelyben a kezdeti évek mellett arról is beszámoltak, hogyan látják a hazai zeneipar alakulását. Fennállásuk 30. évét pedig egy jubileumi nagykoncerttel ünnepelték meg 2026 májusában.
