Bükkábrány határában szörnyethalt öt ember, köztük három gyermek, amikor a kanyarban egy autó előzés közben frontálisan ütközött.
Gyászol az ország: egy friss diplomás színésznő, a párja és három gyermek szörnyethalt, amikor Bükkábrány határában a kanyarban egy autó előzés közben frontálisan ütközött. A pusztamonostori polgármester lánya és annak párja, valamint három gyermek halt meg a rettenetes balesetben. A tragikus sorsú fiatal színésznő, Kamilla most végzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Két héttel a baleset előtt, június 15-én mutatták be a vizsgaelőadásukat, ahol a lány menyasszonyként lépett színpadra.
Sokkot kapott Bükkábrány: három gyermek halt meg egy autóban
Az előadás után párja, a 19 éves Gergő várta őt, aki a Gyöngyösi AK futball-utánpótláscsapatában játszott. Az elsődleges információk szerint a szerelmesek autójukban épp hazafelé tartottak, amikor a tragédia történt. A másik kocsiban három kisgyermek ült. Közülük ketten a helyszínen haltak meg. Egyikük pedig a kórházba szállításkor vesztette életét.

Kamilla édesanyja, Kardos Veronika, Pusztamonostor polgármestere saját oldalán osztotta meg a veszteséget. Lányáról közzétett fotójához ezt az üzenetet fűzte: „Megszakadt a szívem. Drága gyermekem, a Mennyországban légy nagyon boldog Kincsem”. Egy másik, fekete szalaggal ellátott közös képüknél pedig – a lány kettétört színészi álmait ismerve még fájdalmasabb mondattal – csak ennyit írt: „Minden álom véget ért…”
A rendőrség vizsgálja a tragédia okát
A futballista Gergőt a Gyöngyösi Atlétikai Klub is gyászolja, amelynek az édesapja az elnöke. A fiatalember halálát egy megrendítő fekete-fehér fotóval tudatta: „Nincsenek szavak. A mi fiunk már a mennyországba költözött a szerelmével” – idézte a blikk.hu. A másik autóban két felnőtt utazott három gyermekkel. Az egyik elhunyt kisfiú édesanyja, Hajnalka is a közösségi oldalon búcsúzott a gyermekétől. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalos tájékoztatása szerint a halálos baleset szombaton este történt Bükkábrány közigazgatási területén, lakott területen kívül. A hatóság vizsgálja az eset pontos körülményeit.
A vétlen járműben a három gyerek mellett két anyuka utazott. Egyiküket a mentőhelikopter Miskolcra, míg a másik anyukát Debrecenbe szállította.
